Ittas vezetés - hol történt?

Ittas vezetés statisztika

Az elmúlt években hol Csongrád, hol Borsod-Abaúj-Zemplén, hol pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vezette az ittas járművezetők számának megyei statisztikáját.

Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy ezen cselekmény megítélése és büntetése nagyban függ attól is, hogy hol és milyen nagyságban szaporodtak el a hasonló bűncselekmények. Zala megye például hosszú évek óta az egyik "legjobb" helyezésben áll, a legkevesebb ittas vezetővel (noha a népesség kisebb Tolna és Nógrád megyében) - így Zala megyében az országos átlag alatti büntetési tételek a jellemzőek - még ha csak 10-15%-al is, de jelentőségteljesen. Nógrád megye egyébként annak ellenére, hogy népsűrűsége a legkisebb, mégis országos átlag fölött áll az ittas járművezetők számának tekintetében, így a büntetés súlyosságában is.

Az utóbbi fél évben azonban erősen "feljött" Komárom-Esztergom megye. Naponta több megkeresést kapunk ebből a megyéből, és a jelen statisztikánk alapján úgy véljük, hogy ebben a pillanatban Magyarországon az ittas járművezetőket Csongrád és Komárom-Esztergom megyében büntetik a legsúlyosabban.

ssaaaaa.jpg

KITÖLTÖM AZ INGYENES INFORMÁCIÓKÉRŐ ADATLAPOT, HOGY MEGTUDJAM RÁM PONTOSAN MI VÁR AZ ÉN ESETEMRE NÉZVE. EGYÚTTAL SZERETNÉM AZT IS MEGTUDNI, HOGYAN KAPHATOM VISSZA A JOGOSÍTVÁNYOMAT AKÁR 30 NAP ALATT (kattintson ide)